Foundation 4Life: az örökség él
A Foundation 4Life számára 2024 az egyik legaktívabb és legsikeresebb év volt: 10 országban több mint félmillió dollárt fordítottak közösségek támogatására.

A munkatársak és a partnerek világszerte 33 akcióban vettek részt, amelyek több mint 2000 gyermek életét tették jobbá – házépítéssel, közösségi központok fejlesztésével és táplálkozási programokkal.
„2024 ismét arról szólt, hogy fényt, szeretetet és reményt vigyünk a világba. A szolgálat a 4Life-nál nem csupán valami, amit csinálunk – ez maga a lényegünk. Ez a Foundation 4Life küldetésének szíve-lelke: megtörni a szegénység körforgását, és felemelni a kiszolgáltatott gyerekeket szerte a világon.”
– Jenna Lisonbee, a Foundation 4Life igazgatója
Tavaly a Foundation 4Life alapítója, Bianca Lisonbee posztumusz megkapta a rangos Gold Globee „Az év filantrópja” díjat egész életen át tartó szolgálatáért.
„Édesanyám rendíthetetlen kedvessége és segítőkészsége mindenki szívét megérintette, aki hallotta a történetét. Ez a díj sokkal több egy trófeánál: tisztelgés egy céllal, együttérzéssel és határtalan szeretettel megélt élet előtt. Erőteljes emlékeztető arra, mi minden lehetséges, ha hiszünk az összefogás és a kedvesség erejében.”
– Jenna Lisonbee
Ezeket is érdemes elolvasnod

Hogyan ismerd fel és kezeld a stresszt?
A stressz természetes válasz – de ha tartóssá válik, a testi és lelki jóllétre is hatással van. A figyelmeztető jelek és a bevált stratégiák.
Elolvasom →
Új tag a 4Life Egészségtudományi Tanácsadó Testületében
Dr. David Vollmer tudományos igazgató bejelentette: Dr. Marco Ruggiero orvos és molekuláris biológus csatlakozott a 4Life Egészségtudományi Tanácsadó Testületéhez (HSAB).
Elolvasom →A 4Life termékei étrend-kiegészítők, nem gyógyszerek; nem alkalmasak betegségek megelőzésére, kezelésére vagy gyógyítására.